Anyák és lányaik sokféleképpen félrecsúszott, mégis egész életre szólóan meghatározó kapcsolatai az irodalom kedvelt témái közé tartoznak. Egy problémás anya-lánya viszonyt mutat be a belga Amélie Nothomb regénye is, aki saját édesanyja történetét dolgozza fel a magyarul most megjelent Oda se neki! lapjain. A kisregény megörökíti az anya gyerekkorát, felnőtté válását, szüleinek (az író nagyszüleinek) nehéz, testi erőszaktól sem mentes házasságát, de legfőképpen azt, milyen romboló egy jéghideg, közönyös anya, aki nem képes szeretni a gyermekeit.
Amélie Nothomb első regénye, A gyilkos higiéniája 1992-ben jelent meg, és azonnal hatalmas sikert aratott. Innentől pedig nem volt megállás: a francia nyelven alkotó szerző mára már több mint harminc regényt tudhat maga mögött, melyek egy része magyarul is olvasható. A Francia Akadémia irodalmi nagydíját is bezsebelő író egyik legismertebb könyve az Első vér , melyben diplomata édesapjának állít emléket. Ez a regény nemcsak az apa élettörténetét tárja fel, hanem az apa elvesztését, az ezt követő gyászt, illetve a férfihoz fűződő, tiszteleten és szereteten alapuló kapcsolatot is. Az anyával azonban egy kicsit árnyaltabb a viszony, ezt mutatja meg a 2025-ben íródott Oda se neki! , az író harmincnegyedik regénye, mely az anyával való kapcsolatot úgy eleveníti fel, hogy előtte felvázolja a nő élettörténetét, egyfajta időbeli portrét alkotva róla.
Az anya gyerekkora
Az egyetlen délután vagy akár egy ültő helyben kiolvasható kis kötet nagyon egyszerű, minimalista nyelven, lenyűgöző természetességgel, elsősorban a cselekményre koncentrálva beszéli el az író édesanyjának kihívásokkal teli gyerekkorát. Az egyes szám harmadik személyben elbeszélt történet kezdetén Adrienne (a későbbi anya) mindössze négyéves, és anyai nagyanyjánál tölti a nyári szünetet. Akár idilli indulás is lehetne, de egyáltalán nem az. És nemcsak azért, mert 1942-ben, a második világháború éveiben járunk, hanem mert már az első oldalon kiderül, a nagymama egy megkeseredett boszorkány, aki a nyitójelenetben a kihányt reggelit eteti meg a kislánnyal.
Erős és könyörtelen kezdőkép, de a regény nem merül el a szenvedés legmélyebb bugyraiban, hanem szinte mesei marad, köszönhetően annak a gyermeki nézőpontnak, mely még a legdurvább történéseket is „megszelídíti”. A regény nem időzik hosszan a borzalmaknál – az anya szadizmusánál, a házastársi erőszaknál, a hűtlenségnél vagy az elutasított gyermekek sorsánál –, de éppen attól válik nyugtalanítóvá, hogy a gyermeki nézőpont nem érzékeli ezek súlyát. Amit a kisgyerek természetesnek vagy érthetetlennek lát, azt az olvasó annál világosabban felismeri, a két perspektíva feszültsége így különösen erős hatást kelt.
A regény már említett kezdőképében az óvodáskorú Adrienne-t látjuk, aki a borzalmas nagymamától a nyár végén végül hazautazik a családjához. Édesanyja egy gyönyörű, boldogtalan nő, aki nem kötődik senkihez (a nyitó oldalakon azt is megértjük, miért), ráadásul kiderül, hogy szadista ösztönei, sötét titkai is vannak. Mellette kell felnőnie Adrienne-nek és testvéreinek. A főhős nővére, kishúga, de talán még az édesapja is az anya ridegségétől szenved. A rövid terjedelem és a minimalista elbeszélői stílus miatt a karakterábrázolás nem részletező, sokkal inkább a szereplők mondataiból és cselekedeteiből, a jól vázolt jelenetekből kaphatunk plasztikus képet a szereplőkről.
Túlélő üzemmód, mentális pajzs
Az elbeszélő Adrienne felnőtté válásának felvázolásában kevés szóval és minimális cselekménnyel is kiválóan érzékelteti azokat a töréspontokat, melyekben a kislánynak, majd a kamasznak ki kell lépnie a gyerek szerepéből, hiszen olyan dolgokkal találkozik, melyek a gyerekkor végét jelentik. Ahhoz, hogy ezzel meg tudjon birkózni, kifejleszt egy stratégiát, melyben tulajdonképpen megkettőzi önmagát: „Ám mióta tudta nélkül lénye egy része leszakadva élt, képtelen volt rá, hogy kimondja. Valójában ő volt, aki elvált önmagától.”
Mindezen túl nagyon hamar önállóvá kell válnia, meg kell tanulnia, hogy nem számíthat senkire: „Semmi cinizmus nem volt a megállapításban: az ember csak önmagáért lehet felelős. Ha valaki máshoz kapcsolja a jóllétét, abból csak baj lehet.” Amikor még egész kicsi, akkor babákkal helyettesíti a törődést (a nagymamánál például egy egyszerű kis fakanalat nevez ki barátnőjének, ezt a tárgyat öleli, mikor elalszik, ez jelent valamiféle érzelmi biztonságot számára), később jön a fent már említett megkettőzés, melyben a gyerek szinte kiszakít magából egy törődő felnőttet, hogy meg tudja őrizni valamennyire önmagát és a gyermekkorát. Ehhez kapcsolódik a regény címében is megjelenő mondás, az „Oda se neki!”, mely a kislány életében túlélés záloga, ahogyan az elbeszélő fogalmaz, a „hidegvér vidám változata”. A főhősnek muszáj kicsit bagatellizálnia a problémákat, hiszen hogyan nézhetne szembe azzal, hogy anyja nem szereti, és hogy van egy szadisztikus, sötét oldala is. A három szó egyfajta mentális pajzsként, varázsigeként működik, segít túlélni azt az elle…
Read the full article at Telex →
HU