We live in a time where I asked everyone to be in color.

A hetvenes évek New York-i újhullámában bukkant fel, izgága-idegbeteg frontembere volt a Talking Headsnek, szólóban és Brian Enóval kettesben először a világzene, majd a féktelen optimizmus felé fordult, hogy aztán az alternatív amerikai popzene pápája legyen – ő mind David Byrne, aki már többször megjárta Magyarországot. Először a nyolcvanas években a főzenekarával, a kommunizmus végének abszolút kuriózumaként. „Az öreg kontinens valamennyi poprajongójával egy időben kapunk képet élőben a tengerentúl legújabb zenei irányvonaláról” – írta akkor a Pesti Műsor.

A Talking Heads népszerűsége azóta nem csökkent, hogy a zenekar feloszlott a kilencvenes évek legelején, a Remain In Light című csúcslemezük közvélekedés szerint a rockzene egyik legjobb albuma, a Stop Making Sense című filmjük pedig a koncertfilm műfajának egyértelmű csúcsa.

Byrne a nyolcvanas évek után majdnem évtizedenként visszatért Budapestre: 1992-ben a Petőfi Csarnokban, 2009-ben a Millenárison lépett fel az éppen aktuális produkciójával. A 2010-es évek kimaradtak, de a következő etap már nem, David Byrne ugyanis június 18-án a tavaly megjelent Who Is The Sky? című albumához igazított, látványos-mozgalmas fellépéssel jön Budapestre, egészen pontosan a Budapest Arénába . A koncert előtt pár héttel volt lehetőségünk beszélgetni Byrne-nel, aki éppen két fellépés között volt még Észak-Amerikában.

Hol van most?

Clevelandben, Ohio államban. Halad a turné a keleti part felé.

Önt annyira New Yorkkal azonosítom, hogy feltételeztem, valahogy mindig ott van.

Az igaz, hogy ott élek! De most csak úton vagyok oda.

Imádtam, amikor az American Utopia-film végén biciklire pattan és hazateker. Turnén is bringázik?

Igen! Van egy összecsukható biciklim, meg is mutatom. ( Megmutatja. ) Majdnem mindenkinek van ilyenje a zenekarban, de nem mindenki bringázik ugyanolyan lelkesedéssel. Össze lehet csukni, és akkor befér a turnébuszba. Én úgy gondolom, hogy a biciklizés ment meg engem fejben. Különben az ember az egész turnét hotelszobákban, öltözőkben és buszokon tölti. Biciklin viszont meg lehet ismerni azt a várost, ahol éppen vagyok. Budapesten is bringáztam már.

Woody Allen azt mondta, hogy szerinte New Yorkban a biciklisekkel csak a baj van .

Van benne valami. Vannak olyan futárok, akik nem engedelmeskednek a közlekedési szabályoknak. Rossz irányba mennek, nem állnak meg a lámpánál, és így tovább. Ezek a dolgok veszélyesek. De a futárokat lehet korrigálni, és a bicikli még mindig egész jó módja annak, hogy New Yorkban közlekedjen az ember.

Tudom, hogy kerülni szokta a politikát, de mi a véleménye a város új polgármesteréről, a baloldali Zohran Mamdaniról?

Nagyon sok fiatal támogatja őt. A begyöpösödött érdekkörök nagyon nem szeretik, vagy szkeptikusak azzal, amiket képvisel. Remélem, hogy az a sok támogatás elég lesz arra, hogy meg tudja mutatni, működnek-e az ötletei. Hogy legalább meg tudja próbálni. Nem lehet azt sem elhanyagolni, hogy úgy viselkedik, mint egy igazi, hús-vér ember. Nem rejti véka alá, hogy mit szeret, mit gondol, miben hisz. Egy nyitott ember, ami üdítő jelenség.

Üdítő jelenségről jut eszembe: ön majdnem húsz évig nem játszotta koncerten a Talking Heads egyik legismertebb számát, a Psycho Killer t. Miért?

Az előző turnénak az volt a címe, hogy American Utopia. Arról szólt, hogy hol állt az Egyesült Államok politikailag, társadalmilag. A Psycho Killer pedig valahogy sosem passzolt abba a hangulatba. Az előző turnékon meg úgy voltam vele, hogy már annyiszor eljátszottam, hogy belefáradtam. Mostanában viszont újra kiadtak több Talking Heads-lemezt is, ritkaságokkal. Az egyik ritkaság pedig egy olyan felvétele volt a Psycho Killer nek, amin közreműködött egy Arthur Russell nevű zenész. Arthur Russell a kilencvenes évek elején halt meg fiatalon, AIDS-ben. Ma valószínűleg jobban ismerik, mint a maga korában, pedig tagja volt annak a belvárosi New York-i színtérnek. Amikor megint kiadtuk azt a dalt, amin ő is közreműködik, azt gondoltam, hogy akkor adjuk elő azt. Arthur csellón játszott, a mi zenekarunkban tubás van, úgyhogy tudtunk valamelyest alkalmazkodni hozzá. Arra gondoltam, hogy mindenki fel fogja ismerni, de azért mégis valami kevésbé ismert, szinte valami új lesz.

David Byrne a Talking Heads 1984-es Stop Making Sense című koncertfilmjében – Fotó: Talking Heads – Arnold Stiefel Company / Collection ChristopheL / AFP

Russell-lel ön többször is együttműködött, a Kiss Me Again című számon ön gitározott, ő pedig csellózott.

Így igaz. Russell ilyen volt, néha felhívta az embert, hogy ugorjon be játszani valamibe. Mindketten nagyon szerettük a tánczenét, ami akkoriban szokatlan volt, mert a művészi-belvárosi közegben az túl populáris, vagy túl egyszerű dolognak számított.

Könnyű ezt a korszakot New Yorkban dicsőíteni, ott volt a new wave születése, a CBGB’s, a Max’s Kansas City, rendszeresen fellépett a Talking Heads, a Blondie, Patti Smith, a Devo. Én is dicsőíteni szoktam. Tényleg dicső volt?

Szerintem főleg csak visszatekintve tűnik annak. Dicső…